A húsvéti ünnepek alkalmából köszöntelek!

Hogyan kapcsolódom a Húsvéthoz és a valláshoz?

Amikor még gyermek voltam, vallásos nevelést kaptam. Ott laktunk a templommal szemben egy kicsi faluban és én is ministráns voltam. Részese voltam azoknak a keresztény liturgiáknak is, amelyek a húsvéti ünnepeket végigkísérik.

Volt számomra ezeknek az időszakoknak egy emelkedett hangulata, jelentése és ígérete. Akkor is éreztem már, hogy:

Többek vagyunk mi emberek, mint „por és hamu”!

Azóta sok év telt el. Sok dologgal, élethelyzettel, emberrel és különböző tanokkal találkoztam. Egyvalami mindig elkísért életem folyamán, amit „vagy hoztam magammal”, vagy a neveltetésem adott (erősített meg bennem). Ez a valami az „Istenképem” volt.

Legbelül mindig éreztem tudtam, hogy „van hova fejlődni”, van egy magasabb értékrend, magasabb létezési minőség, ami „mindig hívogatott” és tudtam, hogy „el kell oda jutnom”.

Láttam embereket, sorsokat, életpályákat, amelyek vagy hamar, vagy később, de valahogy mindig „meghasonlottak” mindazzal, amiben egykoron hittek, ami valamikor számukra az Életük Értelmét, Fontosságát és Ígéretét jelentette.

Mi történt ezekkel az emberekkel életük folyamán, hogy „feladták” azt az értékrendet, amiben hittek, ami reményt és értelmet adott a mindennapjaiknak, az életüknek.

Ez lesz velem is? – kérdeztem oly sokszor önmagamtól. Egyszer majd úgy ébredek, hogy „már nem fogok emlékezni arra”, ami tegnap még fontos és értékes volt számomra?

Miért van ez? Ki lehet ezt védeni?

Vagy az élet „velejárója”, hogy ahogy „öregszünk” kiégünk, elfelejtjük gyermekkori álmainkat, hitünket, reményeinket és mindazt, ami egykor lelkesedést, örömöt és energiát adott ahhoz, hogy Örüljünk az Életünknek?

Vagy a világ „szemétsége”, a sok csalódás, a sikertelen próbálkozások vagy az élet „szürke hétköznapjainak” súlya alatt törnek meg, egykor lelkes, energikus és bizakodó emberek?

Mi történik velünk, emberekkel, hogy elveszítjük azt, ami egykor boldoggá és színessé tette a napjainkat, a világot, amiben élünk, éltünk?

Sok kérdés volt bennem, sok „félelem”, hogy egyszer én is „elfelejtem” a bizakodó, hitében erős és a „felemelkedés útját kereső” önmagam énjét?

Én is „egy napon elérkezem” majd ahhoz a ponthoz, hogy „már mindegy lesz”, hogy már „nem fog érdekelni” mindaz, ami addig irányt, értékrendet és erőt adott a mindennapjaimhoz, a céljaimhoz, az álmaimhoz?

Ma már nem „félek” mindettől.

Én megtaláltam a „saját felemelkedésem” útját, azt az utat, amiben összegződik minden eddig megszerzett tudásom, tapasztalatom, a vágyaim és az értékrendjeim. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az „élet megtanított” minderre, megmutatta azokat a „zsákutcákat is”, amelyeken oly sokan elvéreznek. Megmutatta azt is, hogy a helyes út mindig a „nehezebb” út, de nem is olyan nehéz, mert én választottam, az én Életcélomhoz igazodik és ettől értékes, vagyis ettől nem „nehéz”. Viszont, nem magamról akarok most írni, hanem arról, hogy:

Mit is jelenthet még az én „meglátásom” szerint a húsvét misztériuma?

Nem szeretnék most semmilyen „vitát” elindítani, sem a Te világképedet megváltoztatni, még azt sem, hogy pro vagy kontra viszonyuljak a (magyar) vallás kultúránk évszázados (évezredes) hagyományaihoz, tanaihoz.

Csak egyet szeretnék mondani, üzenni a húsvéti ünnepek kapcsán:

„Van feltámadás!” – vagyis, hogy:

Van Rá Mód, lehetőség, hogy újrakezdjünk valamit egy magasabb szinten. Újra kezdjük az életünket egy olyan értelemben, hogy az jobb legyen, mint ami eddig volt.

Nem kell hozzá az, hogy „meghaljunk, majd feltámadjunk”, nem kell hozzá az sem, hogy „kivárjuk”, hogy majd „egy másik életben” jobb lesz. Egy egyszerű dolog kell hozzá:

Vegyük észre, hogy ami eddig nem volt olyan, mint amilyent szeretnénk, azt MEG TUDJUK VÁLTOZTATNI!

Egy szempillantás alatt, egy életcikluson belül és egy határozott gondolattal, elhatározással, hogy:

Változtatni Akarunk!

Véget vethetünk annak, ami nem volt jó, és „Feltámadhatunk” egy új időszakot kezdve életünkben.

Mindehhez nem kell „meghalnunk”, viszont az Áldozatot azt nekünk is vállalnunk kell. Nem a keresztáldozatot, mint Jézus, hanem egy Önmagunkkal kapcsolatos Áldozatot, hogy Igenis, Változtatunk és innentől kezdve mindent úgy fogunk tenni, azért fogunk tenni, ami ahhoz kell, hogy:

Feltámadhatunk önmagunk számára és Megvalósíthatjuk mindazt, amit Álmainkban egyszer már megfogalmaztunk.

Amíg élünk, amíg még „itt vagyunk”, addig megvan rá a lehetőségünk, hogy bármelyik napunk lehessen a saját Feltámadásunk Napja, és elkezdjünk egy új életszakaszt, egy Hozzánk Méltóbbat.

Kívánom, hogy számodra is hozza el ezt az Új Időszakot, ezt a „feltámadást” a Húsvét Misztériuma.

Áldott húsvéti ünnepeket és kellemes hosszú hétvégét kívánok! 🙂

Tisztelettel és barátsággal,
Lukács Ferenc